Legrégebbi gyógyeljárások közé tartozik a masszázs. Gondoljunk csak bele, ha fáj valamink, mit csinálunk? Ösztönösen odanyúlunk pl. nyakunkhoz és megdörzsöljük, vagy ha beütjük lábunkat, reflexszerűen már nyomkodni is kezdjük. E mozdulatokat tekinthetjük a masszázs alapjainak.
Elnevezésének pontos eredetét nem ismerjük, származhat az arab “massah” szóból, mely mely kézzel való simogatást jelent, de akár a görög “massein” szóból, mely jelentése pedig dörzsölni és gyúrni. Nevének eredetét tekintve a francia “massage”, a héber “mases” szavak is szóba kerülhetnek.
Az írásos dokumentumoknak köszönhetően láthatjuk, hogy a masszázs fejlődése egy folyamatos folyamat, melyben az orvosi és egészségügyi felfedezések segítettek.
Legrégebbi feljegyzés Indiából származik Kr.e. 4000 tájt, hiszen ekkor vette kezdetét az írásjelek használata.
India sokoldalú ismeretséggel rendelkezett egészségmegőrzés, orvoslás téren: fürdők, sportcsarnokok, ismerték a jógát s masszázzsal egészítették ki.
Első kórház létrehozása is hozzájuk köthető.
Ie. 1800 tájára tehető az ajurvédikus kezelési mód kialakulása, melynek elmaradhatatlan részét képezi a masszázs.
Rituális szertartások keretén belül illatos olajokkal kenték be a testet, majd megfürödtek a szent Gangesz folyó vizében.
Kelet más ősi népei -asszírok, babilóniaiak, médek, perzsák – a masszázst gyógykezelésként használták, legfőképpen a sebesült katonák gyógyítására. San Herib asszír király udvarából származó alabástromrelief is masszázs manipulációt ábrázol.
A talpon keresztüli gyógyítás alkalmazásának 1. bizonyítéka pedig Egyiptomból származik, egyorvos sírkamrájában talált falfestménynek köszönhetően.
Kínából, I.e. 3. századból származik az egyik legősibb orvosi könyvünk: a Sárga Császár Belgyógyászati Könyve – Huang Ti Nei Ching, mely napjainkig kiindulási alapként szolgál a keleti orvoslást gyakorlók számára.
A Yin-Yang elven és az öt elem tanon kívül pontos leírást ad anatómiai dolgokról, illetve légzéstechnikákkal és masszázzsal is foglalkozik. A könyv 2. része pedig leírja a meridiánrendszert.
Orvospapok végezték a masszázst, melyet Tai Chi-vel kombinálták.
Elsősorban az idegrendszeri és vérkeringési problémákat kezelték vele. Kong-fu-Ce feljegyzéseiből tudjuk, hogy masszőreiket hosszú éveken keresztül képezték, és ennek titkát őrizték.
Görögországban is ismerték a masszázst, gyógyító céllal is alkalmazták, illetve a sportolóknál versenyek előtt és után is kötelező volt a masszázs, hogy az izmok fáradtságát leküzdjék.
Hippokratész volt az ókor legnagyobb orvosa, masszázst ő is ismerte, Herodikosz-tól tanulta meg a masszázs módszereit. Officina Medici című könyvében írt a masszázs élettani hatásairól.
A görög kultúrát magába szippantotta a Római Birodalom. Ez az egészség területére is érvényes volt. Legnagyobb orvosuk Galenus volt, aki Hippokratésztől átvette tanait, és Tripsis című művében utasításokat, javallatokat adott a masszázzsal kapcsolatosan.
A Római Birodalom bukását követően hanyatlásnak indultak a természettudományok, és az orvostudományban is sajnos visszaesés következett be. Európában feledésbe merült a masszázs.
Galenus tanait később Avicenna arab orvos vitte tovább.
Az Orvosi törvények könyve című művében mind a masszázst részletesen ismerteti, mind pedig a hidroterápiával és a dietikával összekapcsolt masszázsformákat.
Magyarországon Mátyás király udvarában végeztek a masszázshoz hasonló “dögönyözést”. A fürdő kultúra és vele együtt a masszázs a török megszállás idején terjedt el. A fürdőmesterek végezték a masszázsokat, illetve ők is fejlesztették tovább e kezelési módszert.
A 12. században Angliában az orvosi egyetemen is elkezdték tanítani a masszázst. Francis Fuller brit orvos volt, aki sürgette, hogy az orvosok végezzék a masszázsokat, hiszen ők rendelkeznek a legrészletesebb anatómiai ismeretekkel, így ők tudnak leginkább gyógyítani is a masszázzsal. A 17. században W. Harvey volt, aki “felfedezte” a vérkeringést, ezzel ésszerű indoklást adott a masszázs irányának.
A felvilágosodás idején indult fejlődésnek az orvostudomány, és a masszázs is egyre nagyobb teret hódított meg. Az 1. feljegyzéseket, melyek tudományos alapokra épültek egy svéd vívómester írta, Pehr Henrik Ling. Könyvében ismertette a masszázs alapjait és fogásait, hatásait és javallatait. Innen ered a svéd masszázs elnevezés.
A svéd masszázsiskoláknak számos képviselője volt, angolok, németek, oroszok és franciák. Valószínűséggel így terjedhetett el egész Európában a masszázs.
Közben Finnországban is kialakult egy sajátos gyógyító módszer, a finn masszázs, amit ötvöztek a szaunakultúrával.
A 19. században Mosengeil (német) és JG Metzger (holland, Ling tanítványa) összegyűjtötték az addigi tapasztalatokat, és 1867-ben kiadtak egy könyvet a masszázsról. Ebben a könyvben felvetették, hogy a masszázsnak reflexiós hatásai is lehetnek.
Hoffa volt, aki Németországban Ling módszerét tovább fejlesztette, és tapasztalatai alapján leírta a masszázs helyi és távoli hatásait is. Ő volt, aki a masszázs mellett bevezette az ízületo mobilizációt.
1893-ban írta meg Masszázs kézikönyve című könyvét, melyben összefoglalta a legújabb technikákat, benne az 5 alapfogást, mely ma is meghatározó a tanulmányainkban – simítás, dörzsölés, gyúrás, rezegtetés, ütögetés.
A 19. század végén Bergmann kezdeményezésére alapítják meg az 1. állami masszírozóiskolát a berlini egyetemi klinikán.
1890-ben pedig William Murell londoni klinikus is bevezette a masszázs oktatását. Az orvosképzés része lett az orvosi egyetemeken és klinikákon.
A 20. század 1. évtizedeiben pedig a klasszikus masszázs mellett elkezdtek kialakulni a speciális masszázsfajták is.